Ki is ez a Todd Phillips? Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Másnaposok-trilógia, a Terhes társaság, a Haverok fegyverben vagy a Sulihuligánok. És október 3-a óta a Jokerrel bővült ez a tárház. Phillips sosem volt kimondottan rossz rendező, de az sem mondható róla, hogy alkotásai egyenlők lettek volna a tapintható csodával. Nos, bár nem vagyok egy érzelgős típus, a Joker esetében kivételt kell tennem: ez maga a csoda.

A két órás játékidőben nyomon követhetjük Arthur Fleck a.k.a. Joker (Joaquin Phoenix) karakterdrámáját, amint egy hányatatott sorsú, pszichológiai esetből az anarchia császárává válik. A történetről hiba lenne túl sokat mondanom, ugyanis a film ennek a morális romlásnak a kibontakozását mutatja be, tehát jelen esetben szinte minden momentum felér egy spoilerrel. Arthur egy utcai bohóc, akinek elszánt célja, hogy majd egyszer egy igazi komédiás legyen. Munkája során számos megaláztatás éri, többek között idegi alapú betegségének köszönhetően, hogy kényszeresen nevet. Gyógyszerekkel és pszichológussal próbálja elfojtani, de nem ér túl sokat egyik sem. Fontos megjegyezni azt is róla, hogy még mindig az anyjával él, akivel korántsem egyszerű egy háztartásban lakni, főleg úgy, hogy olyan szinten le van amortizálódva, hogy fürödni sem tud magától. 

És ez csak a jéghegy csúcsa. A történet előrehaladtával sorra érik a pofonok és a kihívások az élettől, de mégsem érezzük azt, hogy Joker csupán egy ártatlan áldozat lenne, aki ki van téve Gotham sötét és barbár világának. Természetesen minden okunk meg van rá, hogy sajnáljuk őt, de a Joker ennél sokkal több. Rávilágít arra, hogy bármekkora hullámvölgyek érnek minket az életünk során, nem leszünk feljogosítva arra, hogy bosszút álljunk az emberiségen. Ugyanakkor azt is bemutatja, hogy egy testileg-(de főként) lelkileg sérült ember milyen mélyre tud jutni ha magára van hagyva. Ezért mondható valahol áldozatnak Joker, mert ebben a mi társadalmunk a sáros. Lehet, hogy valójában nem lesz minden lelkileg megnyomorított emberből szociopata gyilkos, de igenis hatalmas sebeket tud ejteni az adott egyénben az, ha nem a kellő bánásmódot kapja. 

Láthatjuk tehát, hogy egy rendkívül komplex műről van szó, ami sokkal inkább dráma, mint egy általunk megszokott képregényfilm. Talán a Marvel terén a Logan fogható ehhez, de meg merem kockáztatni, hogy a Joker még annál is zsigeribb. Az atmoszférateremtés bravúros, ami leginkább a remek score-nak tudható be. És ami vagy aki mellett nem szabad elmenni az nem más, mint Joaquin Phoenix. Nagy nyomás volt rajta amikor elvállalta a szerepet, mivel egy Ledger vagy Nicholson után nem könnyű maradandó alkotni. Csakhogy a bökkenő ott rejlik, hogy Phoenix egy nagyon jó színész. Én azt mondom, hogy ő még az előbbi kettőt is lejátszotta, és nem feltétlenül azért, mert jobb színész lenne náluk. Inkább azért, mert Todd Phillips nem csupán egy anarchistát formált Jokerből, aki önkényesen rombol, hanem egy komplett személyiséget. Nagyobb betekintést nyerhetünk az Arthur Fleck-ben lejátszódó érzelmi folyamatokba, ami egy róla szóló film esetében nem éppen elhanyagolható.

Egy szó, mint száz, itt egy filmtörténelmi mérföldkővel van dolgunk, és a jóslatom ismét megvalósult: a szeptemberrel együtt nem csak a hideg idők érkeztek meg, hanem az év filmjei is.