A Holmes famíliáról mindig is tudni lehetett, hogy nem csak a híres nyomozó miatt különleges. Sherlock-nak ugyanis voltak ám testvérei is, akik már több film-és sorozatfeldolgozásban is feltűntek, úgymint Mycroft Holmes és a lánytestvére. Felvetődhet a kérdés, hogy a hölgyet miért nem neveztem nevén? A válasz egyszerű: a BBC Sherlock című népszerű szériájában (sajnos pont a leggyengébbik évadban) Eurus Holmes néven megjelenik, azonban ha Conan Doyle Sherlock-történeteit vesszük alapul, akkor már Enola Holmes-ként ismert.

A Netflix ezúttal az utóbbi karakterbe bújtatta bele Eleven-t... akarom mondani Millie Bobby Brown-t, akit nem kevés 17 éves irigyelhet a zsebpénze miatt, de valljuk be, ügyes színész(palánta?) a kiscsaj. Szóval Enola Holmes. A fivérek kishúgáról van szó, aki váratlanul eltűnt édesanyja, Eudoria (Helena Bonham Carter) után nyomoz, miközben egy ifjú Lordnak is segít az ügyes-bajos dolgaiban. Emellett természetesen megjelennek a Holmes-fivérek (Sherlock, a.k.a. Henry Cavill és Mycroft, a.k.a. Sam Claflin), akik szintén megkavarják a szálakat, tehát a fiatal és naiv Holmes leányzónak nincs könnyű dolga. 

Elismerem, ez az összegzés még olvasónaplóhoz is kevés lenne, de a történet váza körülbelül így néz ki. Eddig ahány Sherlock-feldolgozást láttam, mind egyedi volt valamilyen szempontból. Láttunk badass, Guy Ritchie miliőjébe helyezett Baker Street-i fenegyerekeket, emellett bepillantást nyerhettünk korunk Sherlock Holmes-ának életébe is, de találkozhattunk már az öreg, visszavonult magánnyomozóval is. Egy szó, mint száz, Conan Doyle világát már sokféleképpen varázsolták már képernyőre, különböző ízlés szerint. Természetesen a Netflix sem maradhatott tétlen, beállt ő is a sorba a saját kis Holmes-történetével, ami szintén eltér a korábbiaktól.

Először is a címszereplő. Mindig is érdekelt, hogy milyen egy Holmes, akinek nem Sherlock a keresztneve. Kizárt dolognak tartottam, hogy akiben Holmes vér folyik, az egy átlagos és semmitmondó figura lenne. Mycroft korábbi feltűnései már ezt sejtették, de itt most egy teljes filmet kapott az egyikük, ahol Sherlock csupán asszisztál. Talán nem meglepetés, de ha más nem, egy valami kiderül Enola-ról: neki is helyén van az esze. Ééééés itt meg is állhatna a karakter-analízis, mert érdemi szempontból tényleg ennyit tudunk meg róla. Persze magán hordja ő is azokat a tulajdonságokat, mint szinte minden protagonista: a "sebezhető-és-nem-olyan-vagyok-mint-a-többiek" figurát vagy a "de-azért-én-nekem-van-igazam-mindenben-is" jellemet. Egyszóval nem kimondottan hagy maradandót a legkisebb Holmes a nézőben, de mégis van egy tempója a történetnek, ami a film feléig-kétharmadáig magával visz minket. Sajnos ez azonban nem tart örökké, legalábbis 123 percig biztos nem, mert eljön az a pont, ahol beigazolódik a korábbi sejtés, hogy ez bizony egy közepes tini-kalandfilm. A rejtély kibogozása nem lebilincselő, viszont a tanulság talán még sosem volt ilyen szájbarágós Holmes-sztoriban. Használnám átvitt értelemben azt a kifejezést, hogy a karakterek "kikacsintanak" a nézőnek, hogy "na ugye érted, hogy most épp a mondanivalót közöljük?", de nem tehetem, mert tényleg a kamerába beszélve diktálják le nekünk a "velős" útravalót. 

Ezenkívül van egy szerelmi szál is, aminek még létjogosultsága is lehetne, de normális karakterek híján ez is teljesen feledhető, sőt egy idő után már zavaró is. Jut eszembe, karakterek! Azt el kell ismerni, hogy bár Enola jellemét sem bonyolították túl, Millie Bobby Brown játéka többé-kevésbé feledtetni tudta ezt az űrt, ráadásul annak ellenére, hogy néhány megszólalása enyhén szólva is bicskanyitogató volt, amikor mindenben IS igaza volt és mindenki IS hülye volt. Mondhatnánk azt, hogy egy vérbeli Holmes-ra ez jellemző. Jogos! De amikor minden kicsit is jelentősebb női karakterről ez elmondható, a férfiak pedig (beleértve Sherlock-ot) jobb, ha tudják, hogy merre van az a bizonyos ajtó, akkor lehet, hogy valami hibádzik. A karakterek megírásáról még annyit, hogy Sherlock sohasem volt ilyen érzelgős, mint ebben a filmben. Igen, itt is rámondják, hogy csak az ügy érdekli, semmi más, de ez csupán üres fecsegés, mert egy erélyesebb leteremtés után rögtön jön a mea culpa, ami eddig elég távol állt tőle. 

Némi dicséretet is érdemel azért az Enola Holmes, még ha csak módjával is. A korhű ábrázolás és az operatőri munka kifogástalan, engem rögtön beszippantott a 19. századi Anglia. Láttunk vidéki környezetet, semmi közepén zakatoló gőzmozdonyt, de belekóstoltunk a nagyváros zajába is. Mint említettem, Brown-t még mindig korunk egyik legtehetségesebb fiatal színészének tartom, kíváncsi leszek, hogy mire viszi hosszabb távon. Záráskeppen pedig annyi, hogy bár ez egy kicsit keserédes dicséret lesz, egyvalamit ki kell emelnem: azzal soha sincsen baj, ha egy film üzenni akar, legyen az krimi, vígjáték vagy éppen horror. A baj ott kezdődik, amikor egy burkolt, okosan elhelyezett mondanivalóból egy határozott kikacsintás lesz, mindez a cselekmény és a karakterek rovására. Mikor Eudoria motivációjára fény derült, az egy nagyon merész, de okos húzás volt az alkotók részéről, amiből egy kevésbé explicit átadott, de annál fontosabb társadalomkritikát ki lehetett volna hozni. Ez sajnos elmaradt, de ennek ellenére nem bánnám, ha látnám Enola Holmes-t vásznon vagy képernyőn a későbbiekben. Csak legyünk egy picivel okosabbak.