Ahogy kijött az első előzetes, rögtön felkeltette az érdeklődésemet James Gray legújabb mozija. Manapság sci-fiből igazán maradandót ritkán látni, talán az Interstellar volt a legutolsó emlékezetes darab, ami azontúl hogy eszméletlen látványos volt, akadt mondanivalója is. Az Ad Astrával ismét egy hasonló jellegű alkotás ütötte fel fejét a vásznakon.

Roy (Brad Pitt) egy magába forduló, szűkszavú űrhajós, aki csakis a munkájának él, méghozzá olyan szinten, hogy a párja Eve (Liv Tyler) is elhagyja. Az apja (Tommy Lee Jones), aki szintén űrhajós volt - nem is akármilyen -, egy idegen fajok után kutatott küldetésben vesztette életét. Vagy mégsem? Egy epik űrállomás-katasztrófa jelenet után megkérik Roy-t, hogy kutassa fel a Neptunusz környékén tengődő apját és legénységét (vagy a maradványait), ugyanis lehetséges, hogy közük volt ehhez a "kis" üzemi balesethez, és még arra is van esély, hogy életben vannak. 

Egy valamit már most le szeretnék szögezni. Aki egy akciókkal telenyomott sci-fi-re szeretne beülni, inkább maradjon otthon. Az Ad Astra egy baromi látványosra megkomponált lélektani (űr)road-movie. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem érdekes, csak számolni kell azzal, hogy nagyobb hangsúly van fektetve a filozofálgatásra, mint az adrenalinszintünk fokozására. És ezzel szerintem nincs semmi baj. Pitt lebilincselő alakításán keresztül bepillantást nyerhetünk egy olyan személy gondolataiba, aki bár ránézésre egy szótlan és magának való munkamániás, igenis vannak érzései és kemény küzdelmei egyrészt önmagával, másrészt az apjával. A filmben ennek ellenére akadnak jelenetek, cselekményszálak, ahol már-már vagy egy űrhorrorban, vagy egy Mad Max filmben éreztem magam. Szóval aggodalomra semmi ok!

Láthatjuk tehát, hogy egy rendkívül komplex alkotásról van szó, azonban néhol ebbe is bele lehet (sőt, kell) kötni. Két kulcsmomentum nagyon el lett bagatellizálva a film vége fele. Olyan meggondolatlan döntések követték annál a bizonyos szakasznál egymást, amik addig nem jellemezték a filmet. Éppen ezért nagyon hiányzott az igazán kitörő katarzis az egyébként korrekt lezárásról.

Három kiemelkedő erőssége volt az Ad Astrának: a látvány, a hangulatteremtés és Brad Pitt. Ha nem riadtok vissza attól, hogy egy kicsit "művészfilm-szaga" lesz néhol, kötelező moziban látni.