Kevesen gondolták, hogy egy Legoról szóló rajzfilm a termék pofátlan reklámozása helyett inkább új színt visz az animációs filmek műfajába. Azonban az első rész rácáfolt a hozzá fűzött reménykre, és nemhogy kellemes csalódásként érte a mozirajongókat és kritikusokat, de közönségkedvenc lett belőle. Christopher Miller és Phil Lord (Jump Street-filmek) nem csak vizuális téren alkotottak maradandót, de a vígjáték műfajának is egy új oldalát mutatták be. Egyszóval, a A Lego kaland imádnivaló volt.

Már az első rész sikere után lehetett sejteni, hogy itt lesz folytatás. Idén februárban meg is érkezett a második, bár ezt már nem a fenntebb említett rendezőpáros vezényelte le (azért a forgatókönyvből kivették a részüket), hanem Mike Mitchell. Jómagam is hatalmas lelkesedéssel vártam az új etapot, és röviden csak annyit mondanék: megérte.

Akárcsak az első részben, itt is Emmet Brickowski (hangja: Chris Pratt) a főszereplő, aki még mindig a maga kis naiv és ártatlan világában él. Míg 2014-ben a világmegmentés mellett ráeszmélt arra, hogy ő sem egy átlagos és közömbös építőmunkás, addig 2019-ben a világmegmentésen túl ennek a gyerekes naivságának a legyőzésének lehetünk szemtanúi, pontosabban annak, hogy miként próbálja alakítani a sorsát. A történetben az Armamageddont (igen, direkt írtam így) kell megakadályozni, ami csöppet sem tűnik egyszerűnek. A bolygót már teljesen lerombolták különböző idegen népek ( pl. Lego duplók), és már csak egyetlen lépés választja el a világvégétől: egy esküvő. Na, de erről majd a film mesél.

A Lego kaland 2 továbbviszi azt a stílust, amit az elődje elkezdett: különböző kultfilmes utalások (pl. Mad Max, Star Wars, Gyűrűk Ura), továbbá kiparodizálja a lehető legtöbb filmes klisét, amit másfél óra alatt ki lehet. Szóval ez is egy rendkívül szórakoztató darab, körülbelül minden jelenetre jut legalább egy poén. Ami viszont itt hiányzott, az a mélyebb üzenet, ami nem csupán egy tanulság, de egy társadalomkritika. Tanulsága persze ennek is van, de a legtöbb agymenés itt inkább megmaradt agymenésnek, semmi többnek. Ettől persze ez is egy szeretnivaló kis mese; a zene, a karakterek és ahogy már említettem, a poénok is még mindig a csúcsra vannak járatva. 

Mindenkféleképpen érdemes megnézni, de egyvalamivel tanácsos tisztában lenni: attól még, hogy valami animációs film, az nem jelenti azt, hogy gyerekeknek való. Bár semmi ártalmas jelenet nincs a filmben, de szerintem jó, ha a viccek és az utalások felét fogja érteni egy 7-8 éves. 

Én még szívesen beülnék egy még egy trilógiát lezáró epizódra, de ennél lejjebb már ne nagyon adjanak, mert, bár ez a minőség még teljesen elfogadható, könnyen át lehet esni a ló túlsó oldalára, amikor már felborul az egyensúly a letisztultság, a poénkodás és a mondanivaló között.

ÉRTÉKELÉS: 10/7.5