21 film. Egy univerzum. Ezernyi karakter, ezernyi helyszín, ezernyi történet. Nem túlzok, ha a Marvel szuperhősmozi-sorozata volt talán az utóbbi 11 év legmeghatározóbb összefüggő filmdömpingje. Azonban, egyszer mindennek vége szakad: ennek rengeteg oka lehet, de egyre fontos odafigyelni: a csúcson kell abbahagyni. A Marvelnek sikerült.  

A Végjáték - ahogy a címből is láthatjuk - tesz pontot a gigászi széria végére (a nyáron érkező Pókember-filmtől most tekintsünk el). Ez már a negyedik rész, ahol együtt láthatjuk kedvenc hőseinket a filmvásznon akciózni, de még pontosabb úgy, hogy a harmadik rész folytatása. A Föld élőlényeinek a fele elporladt Thanos csettintésének köszönhetően, a megmaradt Bosszúállók pedig próbálnak valami megoldást találni a dolgok rendbehozására. Ki-ki máshogy dolgozza fel az elmúlt eseményeket: van, aki alkalmazkodni akar, van, aki keresi a kiutat és van az, aki magába fordul teljesen. Úgy tűnik, hogy már minden veszve, amikor hirtelen felcsillan a remény. A történetről ennél többet HIBA lenne mondani, mert azt látni kell és átélni.

A film első fele a karakterdrámákról szól. Láthatjuk, hogyan reagálnak a főhöseink a történtekre, milyen motivációk és szándékok vezérlik őket. Egyesével nyerünk bepillantást a Vasembertől kezdve a Hangyáig minden életben maradt szuperhős életébe. Sokkal személyesebbé és drámaibbá tette az ügyet ez a koncepció (bár talán már kicsit túl volt húzva) és ez tette még sokszínűbbé az alkotást. A Végjáték második fele már fordulatosabb és akciódúsabb, itt megkapjuk azt, ami egy Marvel filmtől megszokott, ugyancsak magas színvonalon.

Meg kell hagyni, hogy A sötét lovag óta ez a legérzelmesebb szuperhősfilm, amit láttam. (Tudom, DC-t és Marvelt egy lapon említeni sokak szerint halálos bűn, de ezt a hasonlóságot el kell ismerni.)  Annyi különbséggel, hogy a Végjátéknál volt, amikor a röhögéstől sírtunk, volt amikor a meghatottságtól. Nagyon széles érzelmi skálán mozog a film és mégsem zavaró. Komolyan veszi magát, de mégsem. Ezt nagyon nehéz jól eltalálni, viszont a Russo-fivéreknek sikerült. Egy-két helyen éreztem azt, hogy a poénkodás kicsit túl van tolva, de azok sem voltak öncélúak. Néhol azonban akadt néhány logikai gikszer, ami lehet csak nekem - aki nem olvasott képregényeket - tűnt annak. 

Összfoglalva, az apróbb hibái ellenére imádtam a filmet, ennél jobb lezárást nem is lehetett volna találni ennek a hatalmas szériának. Olyannyira hatással volt rám a film, hogy, bár tudtam, hogy nem lesz stáblista utáni jelenet, így is végigültem az egészet, mert szükség volt arra a 10 percre, hogy megemésszem a látottakat (jó értelemben véve). Bárki, akit kicsit is megmozgat a téma, ne hezitáljon, hanem csapjon le a mozijegyekere, mert nagyon gyorsan elfogynak. Ezekután már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a Marvelnél a Pókember kis kalandja után merre tovább?  

ÉRTÉKELÉS: 10/9

 Ui: Hamarosan érkezik a Mozikoponyák Podcast youtube csatornára egy spoileres kibeszélő a Végjátékról (is), ahol pár hozzám hasonló filmrajongóval fogunk egy jót diskurálni. Iratkozzatok fel!

Itt a csatorna linkje: https://www.youtube.com/channel/UCOe_fNYsPJAJf7rDRm2HEBQ